A különböző hitelt nyújtó bankok, pénzügyi vállalkozások közötti versengésnek köszönhetően egyre kedvezőbb hitelek lettek elérhetőek, különböző kedvezményeket, előnyöket kínáltak a hitel konstrukciók. A jelentős tömegű „hozott” hitel állomány birtokosai felismerték az új hitel termékek előnyeit, és elkezdődött a hitelkiváltás „időszaka”, ami azóta is tart.
Modern hitel konstrukcióink előnyei – azon kívül, hogy elsősorban olcsóbbak, mint a korábbiak – abban rejlenek, hogy a tőke-kamat arány a hitel visszafizetésének ideje alatt másképpen oszlik el, mint régebben. Így nem fordulhat elő, mint például egyes régi hiteleknél, hogy a hitelfelvevő több éves törlesztés után is ugyanannyival tartozik a banknak. Bármikor előtörleszthetők (kisebb-nagyobb pénzhez jutás esetén, így csökkenthető a havi részlet nagysága vagy a futamidő), és bármikor visszafizethetők.
Ha több különböző hitel miatt többfelé tartozik, ezeket együttesen, egy hitelkiváltás formájában is meg tudjuk oldani. Így egyfelé fizet csak, és a havi költségek is jóval alacsonyabbak lesznek.
Amennyiben korábbi hiteléből felvett összege „elfogyott”, a hitelt ki tudjuk egészíteni vagy kiváltani egy magasabb összegre. Természetesen a kiváltott hitel és a plusz összeg bármilyen célra felvehető (pl.: vásárlás, ajándékozás, lakásfelújítás, autóvásárlás, családi események, utazás, lakáshitel-kiegészítés), szabad felhasználású hitel.
Kedvező lehetőségeket nyújt az alábbi területeken:
- korábban felvett ingatlanvásárlási hitel kiváltása
- hitelkiváltás lakás, ház fedezettel
- hitelkiváltás telek fedezettel
- hitelkiváltás osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlanra
- hitelkiváltás nyaraló-, üdülő fedezettel
- hitelkiváltás külterület, szántó, gyümölcsös fedezettel
- hitelkiváltás iroda, raktár, üzlethelyiség fedezettel
- hitelkiváltás végrehajtás alatt álló ingatlanra
- hitelkiváltás magánhitellel terhelt ingatlanra
- hitelkiváltás személyi hitel, munkáltatói kölcsön, folyószámlahitel,gépjárműhitel, áruvásárlási hitel, hitelkártya tartozásra
A vállalkozói/vállalati hitel piaca is óriási fejlődésen ment keresztül. Segítségünkkel könnyen kiválthatja hitel vagy lízing tartozását kedvezőbbre.
Az ügyintézés átfutási ideje 2-3 hét, személy hitelnél 1-5 banki nap, személyi gyorskölcsönnél ez 1-2 óra.
Értékpapír, betét fedezete mellett, annak óvadékba helyezésével felvehetõ hitel, ahol a hitel nagysága az értékpapír, betét értékétõl függ. A lombard hitel esetében a bankok a fedezetet és az önrészt a normál hitelekétõl eltérõen ítélik meg, ami a fedezet forgalomképességével és a jelzálog egyszerûbb érvényesíthetõségével magyarázható.
Ezért a hitel mértéke a fedezettõl függõen 30-90% vagy ennél magasabb százalék is lehet. Állampapír vagy készpénz fedezet esetén, akár a 100%-ot is elérheti.
A saját tulajdonban lévõ ingatlan tervezett eladásából származó bevétel megelõlegezésére, másik ingatlan megvásárlásának/építésének finanszírozásához nyújtható hitelt. A hitel visszafizetése kamataival együtt, egyösszegben csak a tervezett eladás megvalósulása után esedékes.
Futamideje maximálisan 1-2év. A Bank a benyújtandó kérelem mellékleteként a megvásárolni tervezett ingatlan adás-vételi elõszerzõdését, vagy építés esetén a jogerõs építési engedélyt és dokumentáció benyújtását is elõírja. Lehet forint vagy deviza alapú is. Elõnye, hogy a nem kell megvárni a meglevõ ingatlan eladását, hogy az új ingatlan megvásárolható legyen.
Futamideje éven belüli. A bankok általában legfeljebb 12 hónapos futamidõt biztosítanak.
Elsõsorban napi mûködési költségek, átmeneti pénzhiány fedezésére szolgál. A folyószámla terhére vehetõ igénybe, amikor is a Bank engedélyezi ügyfele számára, hogy folyószámlája egy meghatározott összeg erejéig negatívba forduljon. A futamidõ alatt bármikor bármire szabadon felhasználható a cégen belül. Mivel a hitelkeret folyószámlájához kötõdik, egyszerûen felhasználható. Kamatot mindig az éppen felhasznált hitelösszeg után (naponta számítva) havonta kell fizetnie. A számlájára beérkezõ összegek automatikusan a törlesztésre fordítódnak, így a kamatköltségei mérsékeltebbek lesznek.
A folyószámlahitel nyújtásakor a legtöbb esetben nem kér a bank fedezeti biztosítékot. Ez általánosan nagyságrendileg az éves nettó árbevétel 10%-ig terjedõ folyószámlahitelekre igaz. Az éves nettó árbevétel 10%-át meghaladó mértékû folyószámlahitel nyújtás esetén az ügyfél minõsítése alapján a bank dönti el kér-e további biztosítékot, mely lehet ingatlan, lehet készlet, vagy egyéb biztosíték is, többek között kézfizetõ kezesség a tulajdonosok részérõl.
Futamideje általában éven túli. A bankok legfeljebb 6-36 hónapos futamidõt biztosítanak.
Elsõsorban a vállalkozási tevékenységhez kötõdõ gépek, mûszerek, berendezések finanszírozására szolgál.
A gép- és eszközvásárlási hitel fedezeti biztosítéka legtöbbször maga a gép vagy berendezés, de lehet ingatlan vagy egyéb biztosíték is.
Futamideje általában éven túli. A bankok legfeljebb 3-5 éves futamidõt biztosítanak.
Elsõsorban a vállalkozási tevékenységhez kötõdõ készletek finanszírozására szolgál.
Amennyiben átmeneti forráshiánya keletkezik és ez egy éven belül elõreláthatóan többször megismétlõdik, érdemes ezt a hitelt igénybe vennie.
A forgóeszköz hitel fedezeti biztosítéka részben lehet maga a megvásárolt készlet, de lehet ingatlan vagy egyéb biztosíték is. Ez nagyban múlik azon, mennyi ideje vezeti számláját az adott banknál és mennyire ismerték meg az ön fizetési szokásait. Rulírozó jellegû, azaz törlesztés után a Bank által meghatározott keret összegéig újra igénybe vehetõ, rugalmas finanszírozási forma, a törlesztésre vonatkozóan nincsenek speciális elõírások.
Futamideje általában éven túli. A bankok általában maximum 5-7 éves futamidõt biztosítanak.
Elsõsorban a vállalkozási tevékenységhez kötõdõ fejlesztési célok finanszírozhatók.
Amire fordítható:
- ingatlanvásárlásra, új létesítmény építésére és részbeni felújítására,
- gépek, tárgyi eszközök, berendezések beszerzésére,
- gépek, eszközök, felújítására, korszerûsítésére,
- kapacitásbõvítésre,
- fejlesztések finanszírozására,
A beruházási hitel fedezeti biztosítéka lehet maga a megvalósuló beruházás. Fedezetként szóba kerülhet még ingatlan, gép vagy egyéb eszköz, készlet, vevõkövetelés, árbevétel engedményezés is. Ez nagyban múlik a vállalkozás lehetõségein és a bank rugalmasságán.
A kölcsön folyósításának feltétele, hogy a beruházási költségek egy részével (általában 20-30%) a beruházó rendelkezzen (saját forrásból, állami támogatásból vagy egyéb forrásból), és ezt a saját erõt a beruházás megvalósítására elõzetesen felhasználja. A Bank által nyújtott kölcsön célnak megfelelõ felhasználását számlákkal igazolni kell. A kölcsön folyósítása a benyújtott számlák ÁFA nélküli, nettó összege alapján történik.
Az autóhitelek esetében különbséget kell tenni forintalapú és deviza nemben fizetett hitelek közt. A devizahiteleket két dolog befolyásolja igazán:
- Devizaárfolyam: a deviza alapú hitelszerződést ez befolyásolja leginkább, mivel nehezen kalkulálható előre, így kevésbé kiszámítható és kockázatosabb is, mint a forint alapú esetében. Szükség van egy előzetes kockázatfelmérésre, illetve, hogy megfelelő tartalékokkal rendelkezzünk áremelkedés esetén.
- Kamatláb változása: az előnye ebben keresendő, mert alacsony kamattal indul el, és csak a későbbiekben változik meg, de elhanyagolható mértékben.
A devizahitelt forintban veszi fel az ügyfél és abban is fizeti vissza, azonban ezt egy árfolyamhoz kötik, mely változhat. A futamidő elején egy bázis árfolyamhoz viszonyítva számolják ki a havi törlesztő részleteket, azonban ezek csak tájékoztató jellegűek.
A forint alapú hitelek fix kamatozásúak, vagyis nem változnak a törlesztés ideje alatt. A hiteltartozás mértéke azonban azért magas, mert az elején a magas kamatot kezdi fizetni az ügyfél, majd a kevesebb tőkét. A futamidő esetében nagyon vonzó az alacsony törlesztő részlet, de ennek következtében a tőke is lassabban fogy el.
A „0%-os kezdőrészlettel” haza vinni egy új autót igen csak kockázatos: minél kevesebb kezdőtőkéje van az ügyfélnek, annál hosszabb ideig kell fizetni a törlesztést. Ha az ügyfélnek elfogynak a tartalékai, akkor hitelszerződést le kell zárnia, el kell adnia az autót, sokkal magasabb a maradék összeg, mint amiért megvette az autót. Az autó fedezi értéke is nagymértékben tud változni, nálunk ráadásul az autó árát az EUROTAX árig nyomják fel, ami azt jelenti, hogy sokkal kevesebbet ér az autónk értéke. Nagyon sok vásárló a casco nélküli hitelszerződés mellett dönt, mert magasabb az értéke, mint a törlesztő részletnek.
Hosszabb távon ez ráfizetést és nagyobb kockázatot eredményez az autóvásárló számára. A casco-mentesség nem azt jelenti, hogy nem kellene fizetni pl. egyszeri kockázati kamat felárt. A casco megkötése lehetőséget teremt arra, hogy bármi baj esetén legyen fedezet a kárra és a törlesztésre is egyben. Alacsony kockázati tényezők esetén (vidék, alacsony a lopások száma, nem az utcán parkol) nem szükséges megkötni.
Általában az új autót vásárlók kötnek biztosítást, mert használt autó esetén nagyon magas a casco összege. Az autókereskedők, a finanszírozó cégek és biztosítási alkuszok segíthetnek a legjobb konstrukció kiválasztásában.


