Lakáscélú közvetlen (vissza nem térítendő) állami támogatások, lakásépítési kedvezmény (szocpol), – fiatalok otthonteremtési támogatása.
A közvetlen támogatások meghatározása, igénylési célok
Közvetlen támogatások alatt a vissza nem térítendő állami támogatásokat értjük. A támogatásra való jogosultság személyi feltételeinek meglétét az állandó lakóhely szerinti jegyző igazolja. Nem támogatott személyi külföldi vagy hontalan esetében a támogatás igénybevételéhez a Gazdasági Minisztérium engedélye szükséges, azonban ha a házastársak egyike támogatott személy a közvetlen támogatás külön engedély nélkül is igénybe vehető.
Feltételei:
- hitel nélkül, önállóan is igényelhetőek,
- e támogatásokat csak egy alkalommal lehet igénybe venni,
- a saját erő meglétét és felhasználását kiemelt figyelemmel kell ellenőrizni, valamint
- csak méltányolható lakásigény mértékének megfelelő lakás építéséhez/ vásárlásához (korlátozott esetben bővítéshez és lakáscseréhez) lehet igénybe venni.
- A támogatásra való jogosultságnak ill. annak mértékének megállapítását vásárlás esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötése után 120 napon belül, építés/bővítés esetén használatbavételi engedély kiadása előtt kell kérni. Aki eddig az időpontig nem élt a kedvezmény igénybevételének lehetőségével, utána már nem tarthat rá igényt!
A közvetlen támogatásokat csak abban az esetben veheti igénybe, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együtt költöző családtagjainak lakástulajdona, állandó használati joga vagy bérleti jogviszonya nincs. Ebbe beleszámít a gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, illetve az építési és használatbavételi engedélyben meghatározott céltól eltérően használt lakás is.
Ez alól kivételt képez:
- ha olyan lakás legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van az együtt költözők tulajdonában, amit öröklés vagy, tulajdonközösség megszüntetése útján szereztek vagy
- a lakás lebontását az önkormányzat elrendelte vagy engedélyezte, vagy
- 1988. december 31-e előtt haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvezője benne lakik, vagy
- a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén, haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező benne lakik.
A közvetlen támogatások nyújtásának további feltétele, hogy az igénylő a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának eladási árát (csökkentve az azt terhelő és visszafizetett lakáscélú hitel összegével) az építési költség (vételár) kiegyenlítésére maradéktalanul felhasználja.
A támogatások jogszerű felhasználásának biztosítására az építkezés időtartalmára és a használatbavételi engedély megszerzésétől, illetve az adásvételi szerződés megkötésétől számított 10 évre a Magyar Állam javára jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlannyilvántartásba a hitelcéllal érintett ingatlanra. A támogatást folyósító pénzintézet kérelmezi a bejegyzést.
Amennyiben a tulajdonos 10 éven belül (fiatalok otthonteremtési támogatása esetén 5 éven belül) az érintett lakást lebontja, elidegeníti, lakáscéltól eltérő módon hasznosítja, a támogatásokat vissza kell fizetni, kivétel ez alól, ha az elidegenítésből származó bevételt lakáscélra használja fel. Ez esetben a lakás fekvése szerinti jegyző engedélyével a visszafizetési kötelezettség 1-3 évre felfüggeszthető.
Forrás: Wikipedia


