Subscribe to HitelRSS


Válságalapot hozna létre a kormány a bajbajutott lakáshitelesek megsegítésére – közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkár.

Korózs Lajos kérdésre válaszolva elmondta: az állam átvállalná a lakáshitel-törlesztését azoknak, akik azt nem tudják fizetni. Erről polgárjogi szerződést kötnének, a korábbi tulajdonosok bérlővé válnának, és így az államtól bérelnék tovább ingatlanjaikat.

Az államtitkár szerint a szakértők most azon dolgoznak, hogy a bérlők anyagi helyzetük normalizálódása után miként vásárolhatnák vissza a lakásukat.

Ma közel 800 ezer családnak van devizalapú hitele, minden őket segítő intézkedést támogatni kell – szögezte le Korózs Lajos, hozzátéve: ilyen a hitel átütemezése, a hiteltörlesztés csökkentése, vagy a törlesztési határidő kitolása. Kiemelte, hogy a miniszterelnök kérésére dolgoznak a válságalap létrehozásán.

Molnár Csaba, a Miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter azt mondta: a lakáshitelesek törlesztési nehézségeinek megoldásánál van olyan elképzelés, hogy akár bérleti konstrukcióval is kiválthatnák a hitelszerződéseket.

A kormány a hazai bankpiac szereplőivel és a szabályozó hatósággal közösen egy olyan modell megalkotásán dolgozik, amely biztosítja, hogy a lehető legtöbb hiteltörlesztési zavarral küzdő család a saját otthonában maradhasson; akár annak árán is, hogy a hitelszerződéseket bérleti konstrukcióval váltják ki.

forrás: portfolio.hu

A Parlament asztalán fekszik az a törvénytervezet, amely az Európai Parlament irányelve alapján újraszabályozná a pénzforgalmi rendszert Magyarországon. Az új szabályozástól azt várják, hogy élénkülni fog a verseny, javul a szolgáltatások minősége, és csökkennek majd a díjak a pénzügyi szektorban. Az EU egyetlen nagy pénzforgalmi egységgé válása a becslések szerint akár a GDP 0.25 százalékára rúgó költségcsökkenést is hozhat.

A cikk folytatása


A törlesztőrészlet olcsóbb lehet, az egyszeri induló költségek viszont nagyobbak az osztrák hiteleknél, de a váltási és utalási költségek is elvehetik a kedvét annak, aki magyar helyett ausztriai székhelyű banknál szeretne ingatlanvásárláshoz hitelt felvenni. A lehetőséggel azok járhatnak jól, akik Ausztriában dolgoznak, vagy máshonnan van jövedelmük euróban.

Néhány évvel ezelőtt főként a határmenti településeken terjedt el, hogy ingatlanvásárláshoz érdemesebb ausztriai bankoktól hitelt felvenni. Elvileg persze az egész országban lehet felvenni úgynevezett osztrák hiteleket, de gyakorlatilag számos akadállyal szembesülhetnek az ügyfelek. A hitel legfontosabb feltétele egy piaci értelemben forgalomképes ingatlan.

A cikk folytatása

Állami kezességvállalással, törlesztőrészletek csökkentésével, vagy legalábbis fixálásával, s nem utoljára a futamidő meghosszabbításával sietett az állam – a pénzintézetekkel karöltve – a bajba jutott adósok megsegítésére. Mennyire népszerűek a rugalmas hitelkonstrukciók, beváltak-e a tűzoltásra használt válságkezelő intézkedések? Bankokat kérdeztünk.

A cikk folytatása


A magyar hitel és személyi kölcsön piacon ritkán találkozik az ember olyan újdonságokkal, amik azonnal megragadják a figyelmét. Az ajánlatok többsége nem sokban tár el egymástól, mindenki ugyanazokat a már-már unalomig megszokott konstrukciókat kínálja és ugyanazokat az akciókat variálja. Nem csoda, ha az emberek figyelme lankadni kezd a sok-sok egyforma kölcsönhirdetés láttán.

Szerencsére időnként azért fel-felbukkan egy-egy különleges, figyelemre méltó ajánlat.

A cikk folytatása

A kormány még a héten benyújtja a Btk. módosítására vonatkozó javaslatát az Országgyűlésnek, amellyel ismét bevezetnék az uzsora-bűncselekmény fogalmát – idézi az MTI Draskovics Tibor igazságügyi minisztert.

Kifejtette: a bűncselekmény elkövetése akár három év szabadságvesztéssel is sújtható lenne, bűnszövetkezetben való elkövetésért pedig öt év járna. A szaktárca ezzel egyidejűleg több ponton kezdeményezi a polgári törvénykönyv módosítását is

Forrás: MTI

A Magyar Bankszövetség főtitkára azt javasolja: mindenki számoljon inkább, semmint azonnal átváltsa devizahitelét forinthitelre. Nyers Rezső szerint ugyanakkor a nagy hitelminősítők működését is korrigálni kellene, mert az utóbbi húsz évben sokszor mellényúltak.

A miniszterelnök javaslatai a bankok számára arról, miként óvják a hitelfelvevők biztonságát, korábban is a pénzintézetek eszköztárába tartoztak – mondta a Zoom stúdiójában Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Nyers Rezső nem ajánlja, hogy a mostani árfolyamingadozások miatt bárki is forinthitelre váltsa devizahitelét, ugyanis úgy tartja, nem az a lényeges, hogy egy-két hónapra megugrik-e a törlesztőrészlet, hanem az, hogy a futamidő egészét tekintve érdemes-e változtatni.

A főtitkár szerint a jövő nagy kérdése, hogy a bankok miként tudják fenntartani a hitelfelvételi aktivitást, miközben a kereslet visszaesése miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek vállalkozások.

A lakossági hitelek várható csökkenése részben fedezetet adhat a bankoknak arra, hogy többet szánjanak a vállalkozások segítésére. Nyers Rezső úgy véli, a kormányzatnak el kell gondolkodnia, hogy a minap bejelentett IMF-es hitelcsomagból mennyit tud vállalkozásfejlesztésre fordítani.

A hitelminősítők elmúlt húsz évi tevékenységét egyértelmű kudarc tartja a szakember, és helyesli a hitelminősítői szerepkör és intézményrendszer az Európai Unió pénzügyi köreiben amúgy napirenden lévő korrekcióját.

Forrás: Zoom

Nagyüzem volt a hétvégén bankmentésben világszerte. A fejlett országokban számos fórumon találkoztat a döntéshozók, s úgy látszik pozitív fejlemények vannak. Hétfőn a bankmentő intézkedések egész sorozatát jelentik be az eurózóna országai, amelyek vezetői vasárnap vezetői közös akciótervben állapodtak meg. Garantálni fogják a bankközi hiteleket és szükség esetén újratőkésítik a bankokat. Szerdán EU27 szintű találkozóra fog sor kerülni, s az eurózónán kívülről is folyamatosan érkeznek a hírek.

Nicolas Sarkozy, francia elnök vasárnapi bejelentése szerint Franciaország, Németország, Olaszország és más országok hétfőn egyszerre jelentik be bankmentő csomagjaiknak részleteit.

Franciaországban hétfőn rendkívüli kormányülés lesz, amelyet Sarkozy élő televizíós beszéde követ. Az ott bejelentetteket várhatóan még a héten elfogadja a parlament. Közben Nagy-Britanniában – a már bejelentett intézkedéseken felül – állami többségi tulajdonba kerülhet a Royal Bank of Scotland, illetve a HBOS (állítólag még nyitás előtt bejelentés lesz), miközben német sajtóértesülések szerint Németországban egy 100 milliárd eurós tőkeprogramot fognak elfogadni. Portugáliában 20 milliárd eurós garanciát nyújt az állam a bankoknak, miközben Norvégiában az állam 56 milliárd dollárnak megfelelő korona értékben bocsát ki kötvényt a bankok számára fedezetként (a jelzáloghitelek mögé). Ugyanakkor a mentőcsomagok nem állnak meg Európában, Ausztrália és Új-Zéland is korlátlan betétgaranicát tervez, de még az Egyesült Arab Emirátusok is garanciát vállal a banközi betékre, miközben Szaúd-Arábia mintegy 40 milliárd dollárt tett elérhetővé a helyi bankoknak.

forrás: portfolio.hu

Az egyre aggasztóbb hírek ellenére a krízisnek a hazai pénzpiacra az amerikaihoz mérhető közvetlen hatása szinte biztosan nem lesz – állítja tanulmányában a Political Capital Institute Kockázatelemző divíziója. A magyar bankrendszer stabil, ráadásul a bankok hitelezési politikája jóval konzervatívabb, mint az Egyesült Államokban, a bizonytalan hitelek aránya is alacsonyabb (sőt, Magyarországon nem létezik az Egyesült Államokban bedőlt másodlagos jelzáloghitel-konstrukció), ráadásul a hazai ingatlanpiacon nem látható olyan buborék, mint ami az USA-ban a válságot beindította. A történteknek akár pozitív hozadéka is lehet, hiszen Magyarországon az utóbbi időben egyre inkább lazultak a hitelezési feltételek, a sokk után nyilván konzervatívabbá váló mentalitás hosszabb távon növelheti a hazai bankrendszer stabilitását.

forrás: index.hu

Nyugtatni próbálja az európai piacokat az Európai központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet kijelentette, egyetlen uniós bankot sem hagynak elbukni.

Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet hétfőn nyugalomra szólította fel a piacokat, hangsúlyozva, hogy az euróövezet központi bankja, vagyis az EKB készen áll, hogy a pénzpiacok számára biztosítsa azt a likviditást, amelyre szükségük van, mindaddig, amíg ez az igény fennáll.

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügy- és gazdasági miniszteri csoport (Eurogroup) elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy egyetlen uniós bankot, vagy biztosítót sem hagynak elbukni. Az uniós államok egyetértenek a pénzügyi piaci stabilitás biztosításában, de ennek érdekében nemzeti szinten cselekszenek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az államoknak óvatosan kell bánniuk az adófizetők pénzével.

Egységesen, de külön

Egységes európai fellépést sürgetett a pénzügyi válság leküzdése érdekében hétfő este Berlinben Angela Merkel német kancellár és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. Merkel ugyanakkor ismételten elutasította az olasz kormányfőnek azt a javaslatát, hogy amerikai mintára hozzanak létre egyfajta közös európai alapot a bajba jutott bankok megsegítésére.

Berlusconi elismerte, hogy ezzel kapcsolatban Berlin és Róma nincs egy véleményen. Eközben a német kancellár úgy fogalmazott, az egységes fellépés ellenére minden országnak vállalnia kell saját felelősségét a válság következményeinek enyhítése érdekében.

A miniszterelnöki látogatás előestéjén Berlusconi már indítványozta egy közös alap létrehozását. Sőt, olasz hírforrás szerint azt állította, hogy ezzel a német kancellár is egyetért, amit Berlinben szinte azon nyomban cáfoltak. A hétfői tárgyalásokon Merkel személyesen erősítette meg a cáfolatot.

A német kancellár és az olasz kormányfő tárgyalásai előtt Berlinben is közzétették azt a Nicolas Sarkozy francia elnök, az Európai Unió soros elnöke által ismertetett nyilatkozatot, amely szerint az uniós tagállamok kormányai egységesek és szolidárisak a pénzügyi válságban, s kinyilvánítják, hogy megteszik a szükséges lépéseket a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében. A nyilatkozatban közös alapról nem esett szó.

Bush: kell egy kis idő

George Bush amerikai elnök hétfőn kijelentette: a pénzügyi mentőcsomagnak időre lesz szüksége, hogy hasson, de hosszú távon az amerikai gazdaság “rendbe fog jönni”. “Úgy gondolom, hosszú távon ez a gazdaság rendbe fog jönni” – mondta Bush, hangsúlyozva, hogy az amerikai gazdaság “rugalmas, termelékeny, jó munkaerővel rendelkezik”.

A bankok mérlegéből a nem likvid eszközöket eltávolítani hivatott 700 milliárd dolláros mentőcsomag kapcsán úgy fogalmazott: “pénteken aláírtam a törvényt, és időbe fog telni, amíg a pénzügyminisztérium megfelelően elhelyezi az eszközöket, úgy, hogy ne pazarolják el az Önök pénzét és el lehessen érni a célokat”.

Richard Fisher, a texasi Fed elnöke Bush-nál sokkal borúlátóbb képet festett az amerikai gazdaság állapotáról. Mint mondta, a gazdaság a “vérszegénység” tartós állapotába jutott, csekély növekedéssel vagy növekedés nélkül, amit a befagyott hitelpiacok okoznak.

Fisher értékelése szerint ez az alacsony növekedés által jellemzet periódus, “ha egyáltalán lesz valamekkora növekedés”, 2009-be is át fog nyúlni. Fogalmazása szerint a hitelpiacok működése, a hitelek áramlása jelenti a kapitalizmus “véráramát”.

A washingtoni pénzügyminisztérium Neel Kashkari, Henry Paulson pénzügyminiszter főtanácsadója személyében kijelölte a 700 milliárd dolláros mentőcsomag program lebonyolításának vezetőjét. Kashkari – aki korábban a Goldman Sachs egyik pénzügyi vezetőjeként dolgozott – a pénzügyi stabilizációért felelős ideiglenes államtitkár-helyettesként fogja ellátni a rossz hitelek felvásárlását célzó szövetségi program irányítását.

forrás: index.hu