Subscribe to HitelRSS


Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az eurózóna irányadó kamatának 1 százalékos mértékén.

A fő esemény Frankfurtban ma nem maga döntés végeredménye, hanem a magyar idő szerint fél háromkor kezdődő sajtótájékoztató lesz, ahol Jean-Claude Trichet ECB-elnök a 60 milliárd eurós mennyiségi lazítási programot értékeli, a gazdasági előrejelzéseiről számol be, valamint a szeptemberben esedékes második egyéves euró hiteltender kamatlábát fogja közölni – emlékeztet a Takarékbank kommentárja. Hamarosan a fiskális és monetáris stimuláló intézkedések befejezéséről, leépítésének módjáról és időzítéséről (más gazdaságokkal való összehangolásáról) hallhatunk információkat. Ez utóbbi egyébként a pénteken kezdődő G20-ak pénzügyminisztereinek londoni találkozóján is központi kérdés lesz.

A főbb tőzsdék egyelőre csekély mértékben reagáltak az ECB-kamattartásra, de az euró/dollár 1,4350-ig kúszott fel a döntést megelőzően, ami után némileg korrigálva 1,4330-ra tért vissza. A piacok (egyelőre) természetesen az alapkamat minél alacsonyabban való tartásában érdekeltek, tehát igaz nem meglepő, de jó hír volt a döntés. A forint is elsősorban az euró/dollár keresztárfolyam emelkedése miatt 273,50-ig erősödött az euróval szemben – írja a Takarékbank kommentárja.

forrás: napi.hu

A Parlament asztalán fekszik az a törvénytervezet, amely az Európai Parlament irányelve alapján újraszabályozná a pénzforgalmi rendszert Magyarországon. Az új szabályozástól azt várják, hogy élénkülni fog a verseny, javul a szolgáltatások minősége, és csökkennek majd a díjak a pénzügyi szektorban. Az EU egyetlen nagy pénzforgalmi egységgé válása a becslések szerint akár a GDP 0.25 százalékára rúgó költségcsökkenést is hozhat.

A cikk folytatása


Négy hónapos csúcsot állított fel ma a forint, az euró ára 277,70-re csökkent. A BUX átlépte a 14 000 pontos határt, utoljára novemberben járt ilyen magasan. Az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint a forint ereje tartós maradhat, a tőzsdén azonban, ahogy szerte a világban, hamarosan véget érhet a száguldás, és lefelé indulhatnak az árfolyamok.

A cikk folytatása

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet erősen reménykedik abban, hogy jövőre visszatér a fellendülés, de nem veszi biztosra. Elég széleskörű egyetértés van az összes kormányzati és magán intézmény között abban a várakozásban, hogy a jövő évben visszatérhet a szerény gazdasági növekedés. Ez azonban nem vehető úgy, hogy máris zsebben van, mert ez attól függ, mennyire tér vissza a bizalom a gazdaságba, mind politikai, mind vállalati, mind lakossági szinten – mondta az EKB elnöke szerda reggel az egyik francia rádiónak nyilatkozva.

A cikk folytatása